2015. január 31., szombat

Sziasztok!


Új blogom van,  igaz még fejlesztés alatt áll. Ez nem fanfiction, semmi köze a 5SOS-hoz. De ha érdekel nézzetek be!
 http://vickyandthescience.blogspot.hu/

Pusszcsi Fany :)

2015. január 30., péntek

A Múlt

Uramisten! Milyen rég írtam már új részt?! De most meghoztam ezt a szösszenetet, ami igazából nem viszi előrébb a történetet csak Luke múltjából tudhatunk meg egy két dolgot. Ez most tényleg nem lett nagy szám, de azért remélem el lehet olvasni! :D És tudom, hogy késve mivel itt a január vége, de Boldog Új Évet minden kis olvasómnak! 
Pusszcsi  Fany:) 

13. rész: A Múlt

Luke Hemmings 

6 évvel ez előtt

 

A nappali ablakán bámulom, ahogy a mostoha apám behajt a házunk elé és felkanyarodik a felhajtóra. Kiszáll, idegesen becsapja a fekete audi ajtaját. Az zuhogó eső miatt a feje fölé emeli a kezét és úgy rohan fel a kis lépcsőn a teraszra és be a házba. Feltépi az ajtót és a padlót összevizezve lép be. Mikor meglát eltátja a száját.
-Te mit keresel itt lent büdös kölyök? Az ágyban lenne a helyed- Mondja nekem mire leteszi a holmiját és felém közeledik. Félve elhúzódom az ablak mellől, de megbotlom valamibe és a fenekemre esek a parkettára. A kezemmel tolnám magam hátra, de már késő. Elért engem és ütésre emeli a karját. Behúz nekem egyet mire elered az orrom vére. A sós lé végig csorog egészen az államig, érzem a fémes ízét a számban. Ő nem áll le, egyfolytában üt. Majd felkap a földről, lerángatja 12 éves testemről a pólót és előveszi a bőr nadrágszíját és azzal kezd el ütni. Csípi a bőröm, ahol hozzá ér. A csatos részével ver, hogy nagyobb legyen a fájdalom. Úgy helyezkedem, hogy kitudjak szabadulni a szorításából és megrúgom a bokáját. Elszaladok mellette de ő gyorsabb, mikor épp mennék fel a lépcsőn elkap az arca felé fordít. A nyakamat szorítja és egyszer csak azt érzem, hogy nincs talaj a lábam alatt. Felemelt én padig a lábammal rugdalózok, kapálózom. Érzem ahogy elszorul a torkom a szorításától, nem kapok levegőt. Szemem könnyezik a sós folyadék marja a bőröm. Ha sírok az mindig fáj, mintha a könnyeim sósavból lennének ezért próbálom mindig visszatartani őket. Sikítani próbálnék, de egyre szárad ki a torkom és csak a nyálamat köpködöm. Amit aztán a mostoha apám az arcáról töröl le. Majd fogja magát és szemen csulázik. Kezemmel oda nyúlnék, hogy kitöröljem de azt is szorítja. Legszívesebben azt kívánnám legyen vége ennek az egésznek, vessen véget az életemnek. Mióta az igazi apám meghalt és anyám összejött ezzel kb. 6 éves korom óta azóta ez van. Anyámnak mindez fel sem tűnik. Éli a maga boldog életét mintha soha semmi rossz nem történne.Bár szerintem ha tudná akkor se csinálna semmit, csak magával meg a szuper boldog kis világával van elfoglalva. Mintha nem létezne a rossz, a sötét.
 Greg úgy tud színészkedni mintha ez lenne a hivatása. Megfenyegetett ha erről bárkinek is beszélek megöl engem és anyámat is. Lassan lecsukódik a szemem, pont meglátnám a fehér fényt mikor elenged és összerogyok a padlón. Kezemmel a torkomat fogom és levegőért kapkodom.
-Most pedig húzz aludni.-Kiabál velem. De én nem tudok felállni, nincs erő a lábamba. Ezért belém rúg, és addig csinálja míg négykézlábra nem támaszkodom és úgy mászom fel a lépcsőn egészen a szobámig. A földről fogom meg a kilincset és nyitom ki az ajtót. A szobámban alig bírok bemászni az ágyamba. Mikor sikerül a párnára hajtom a fejem, lassan belebújok és magamra húzom a takarót. Fáj mindenem, legszívesebben sikítanék de tudom mit tenne akkor ha azt csinálnám. Valószínűleg megölne.
Bár annak örülnék a legjobban. A savas könnyek égetik a szememet, csíp ahogy kicsordulnak végig az arcomon. Az államat alvadt vér borítja. Ez jelzi, hogy az orrom már nem vérzik.
Álomba sírtam magam. De az is olyan sötét, olyan rossz, hogy nem tudom eldönteni aludjak vagy legyek fent egész éjszaka. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy meddig fog még ez tartani? Meddig fog kínozni? Meddig kell elviselnem még ezt a hatalmas fájdalmat....?